Héra Imre- Mezben

Sokat köszönhetek a királyos játéknak, 25 országba juttatott el a világban: Amerikától Oroszországon át egészen Indiáig. Élvezem, amit csinálok.

2007

Nagymesteri cím megszerzése

2622

Legmagasabb élőpont

93

Aktív tanítványok

10

Nemzetközi tornagyőzelmek

65

Cikkek, publikációk

Referenciák

Első tanítványom 4,5 év (2013-2017) alatt érte el 2300-as szintről a GM-címet úgy, hogy rendszeresen iskolába járt. Ezzel Bárczay László után épp 50 esztendő elteltével született Miskolcról ismét nagymester. Az U16-os utánpótlás olimpián több ízben IV. helyezett, az U18-as világbajnokságon (2015) előkelő tizedikként zárt, a 2021-es felnőtt magyar bajnokságon pedig egyenesen bronzérmes volt. Több külföldi nyílt versenyt (Hell open – 2019, La Marca open – 2021) nyert már meg. Legmagasabb értékszáma 2560.

GM Korpa Bence Kiemelkedőbb edzői eredmények

Anglia egyik legprosperálóbb juniorja. Számos világklasszist (Mamedyarov, Svidler) győzött már le online partikban, nemrég Michael Adams szupernagymesterrel döntetlenezett az angol nyílt bajnokságon. Noha 1900-as szintről kezdtük vele, most már 2450-es erős nemzetközi mesterként gőzerővel küzd a legmagasabb titulusért. 2020-ban szerepelt az Online Olimpián.

IM Jonah Willow Kiemelkedőbb edzői eredmények

3x svájci korosztályos országos bajnok (2015-2017), ő is 1900 körüli értékszámról mindössze 2,5 év alatt szerezte meg a nemzetközi mesteri címet. Az utóbbi években már több ízben szerepelt a svájci válogatottban és a 2022-es olimpián újoncként a csapat egyik legjobb pontszerzője volt.

IM Fabian Baenziger Kiemelkedőbb edzői eredmények

Az akkor még csupán 11 éves távol-keleti fiúval egy évet dolgoztam igen intenzíven, ebben a periódusban 2100-ról 2430-ra ugrott az értékszáma, amivel korosztályában világranglista vezetővé vált. Ő is volt már olimpikon.

FM Adelard Bai Kiemelkedőbb edzői eredmények

U14 svájci korosztályos (2014) országos bajnokká vált egy másfél hetes, rendkívüli intenzív budapesti felkészülést követően.

Thomas Goldie Kiemelkedőbb edzői eredmények

A tehetséges tinédzserrel mindössze szűk fél éve sakkoztunk javarészt kis csoportos formában, amelyet követően 2023 márciusában megnyerte a budapesti diákolimpiát, majd az országos bajnokságon is egy hajszál választotta el a dobogó tetejétől.

Szakács Benjámin Kiemelkedőbb edzői eredmények

A vietnami-magyar fiúnak csupán szűk fél évre és néhány versenyre volt szüksége, hogy értékszáma 2130-ról 2300-ra, FIDE-mesteri szintre hasítson előre, amivel a korosztályában a világ 15 legjobbja közé verekedte be magát. Tizenhárom évesen IV. helyen végzett az U20-as bajnokságon (2023).

FM Giang Tran Nam Vezetőedzői sikerek

Külföldi kapcsolataim révén Korpa Bence 16 évesen, az egyik legfiatalabb magyarként jutott szerephez az SC Hansa Dortmund együttesében a német Bundesligában. Később francia, svájci, belga és osztrák klubok is leigazolták.

Klubigazolás Menedzseri referenciák

A 2014-es Mitropa Kupán magyar pontrekorddal aranyérmes válogatott verbuválásában is jelentős szerepem volt.

Válogatott Menedzseri referenciák

A DVTK együttesének 2016-os feljutását követően több mint 40 játékossal beszéltem mint csapatkapitány, akik közül 20-at le is igazolt az egyesület. Közülük 10-en Európa- és világklasszis nagymesterek voltak. A klub ennek köszönhetően azt a soha nem látott bravúrt hajtotta végre, hogy újonc együttesként rögtön második helyre futott be a legmagasabb osztályban, majd ezt a fényes eredményét egy évvel később is megismételte az igen kiélezett mezőnyben.

DVTK Menedzseri referenciák

A magyar férfi válogatott egyik tagjának segítője voltam a 2016-os Sakkolimpia alatt.

Szekundánsi munkák

2018-an a legjobb svájci juniorokat kísértem és készítettem az U20-as törökországi világbajnokságon.

Szekundánsi munkák

2022-ben az ír válogatott tagjaival folytattunk felkészülést az olimpiára. Egyikük nagymesteri normát ért el, a csapat pedig olyan top nemzetek ellen vívott rendkívül szoros (1,5-2,5) eredményeket, mint Irán vagy épp Németország.

Szekundánsi munkák

Fordulj hozzám, ha szükséged van az alábbiakra:

Szakmai tanácsadás

Elakadtál a fejlődésben és gyors kiutat keresel? Vedd igénybe egy több évtizedes karrier tapasztalatait! Egy rövid beszélgetés és a játszmáid tanulmányozása során olyan precíz diagnózis készül, aminek köszönhetően új lendületet vehetsz.

Szakedző

Szeretnéd ugrásszerűen gyarapítani tudásodat és hamar kiemelkedni az átlagból? Kérj edzői támogatást és döngess új csúcsokat! Önbizalmad, játékszemléleted garantáltan más szintre kerül.

Vezetőedző

Még a pályád elején tartasz és bizonytalan vagy, pontosan merre és hogyan indulj el? Ha nem vesztegetnél el értékes időt a lehetőségek útvesztőiben bolyongva, jó helyen jársz! Bízd magad egy profi szakemberre, aki gondosan egyengeti majd előrehaladásodat, rendszerezi körülötted a folyamatokat és felhívja a figyelmedet a veszélyes zsákutcákra.

Szakmai menedzser

Jó alapokkal rendelkezel, az eredmények is szépen jönnek, mégis úgy érzed, alig figyelnek oda rád? Szeretnél már tinédzserként európai topligákban szerepelni? Nincs időd, megfelelő háttérinformációd klubokkal, szponzorokkal tárgyalni? A menedzseri opció minderre megoldást jelent és élvezheted, ahogy alaposan kinyílik előtted a világ.

Népszerűsítő eseményen való részvétel

Nagyszabású rendezvény készül, ahol szülő és gyermek számára is jól jönne egy közös kikapcsolódási alternatíva? A sakk kiváló eszköz generációk összekötésére is. Egy szimultán során pedig vidám környezetben ismerkedhet mindenki a 64 mező szépségeivel. Egyeztessen időpontot és ne bízza pusztán a napsütésre a látogatók kicsalogatását!

Híreink

Glorious online victories

2020.05.18.

In the pandemic break online games have become again popular. We happily announce two great victories of the last weeks: One of our coaches, Imre Héra beat French star, GM Vachier Lagrave in Titled Tuesday, while our top student, GM Korpa won versus former finalist of the world Championship, GM Boris Gelfand! Congratutions to the results!

Here you can replay the Korpa-Gelfand game: https://lichess.org/RCZoam6w

Latest press release from Vas Népe online about Imre Héra

2020.04.15.

The local newpaper of the county has made an interview with our coach about his career and recent results with his club. You can read the English version of it.

If you are interested, the original article can be found here: https://www.vaol.hu/sport/helyi-sport/arany-disneylandbol-ifj-hera-imre-nagymester-gyermekkora-ota-sakkozik-3947679/

Latest press release from Vas Népe online about Imre Héra

2020.04.15.
  • The local newpaper of the county has made an interview with our coach about his career and
  • recent results with his club. You can read the English version of it.

If you are interested, the original article can be found here: https://www.vaol.hu/sport/helyi-sport/arany-disneylandbol-ifj-hera-imre-nagymester-gyermekkora-ota-sakkozik-3947679/

Training camp for the national team

2020.02.18.

The captain of the Hungarian national team, GM Róbert Márkus has organized the first training camp of the year. The players had an excellent place to train for a week at the 4-star Hotel Karos Spa. As being member of the squad, our second coach, GM Imre Héra was also invited. In the middle of week the chief secretary of the Hungarian federation, Róbert Kapás visited the guys and introduced the new manager of the national teams.

Exciting battles in the Hungarian championship

2019.12.15.

GM Imre Héra participated in the Hungarian KO Championship. In the first stage among top 16, he faced his clubmate, IM Miklós Németh. The classical games were ended as draws again and our coach qualified in the rapid playoff. In the quarter final he was paired with one of the most solid grandmasters of the country, GM Viktor Erdős. The long games were tied again, finally GM Erdős was the winner of the rapid encounter.

SAKKRA FEL!

Sakktábor

Klasszikus nyári tábor kezdőknek, és edzőtábor ifjúsági versenyzőknek.

Kérdésed van?

Töltsd ki az alábbi űrlapot és visszajelzek neked, amint időm engedi!

    Díjak, elismerések, megjelenések

    1998

    Élen a tanulásban, élen a sportban – Budapest főpolgármesterétől (1998)

    1998

    Címlap a Magyar Sakkéletben az 1998-as rapid világbajnoki cím kapcsán

    2014

    Oklevél Szabó Tünde államtitkár asszonytól a 2014-es, hazai rendezésű utánpótlás olimpián elért IV. helyezésért (Korpa Bence edzőjeként)

    2014

    Címlap a Magyar Sakkvilágban a 2014-es Mitropa Kupán elért elsőségért

    2015

    Kiváló edzői munkáért járó emlékplakett Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatától (2015)